Sokan igyekszünk kedvesnek, megértőnek lenni és pozitív benyomást tenni a másikra. Ez nem sikerül mindenkinek. Sok egoista ember van akinek csak a saját élete a fontos és sok embert a kapzsiság is motivál.

Ez a történet egy férfiról szól, aki kapzsi volt és makacs. Az összes pénzt, amit keresett, saját magának akarta megtartani. Mikor tudta, hogy már nincs sok hátra az életéből, egyetlen forintot sem akart a feleségére hagyni.

A temetés alkalmával a feleség mindent megtett, hogy férje utolsó kívánságát teljesítse. Az ötlet igazán zseniális.

Ez a férfi egész életében dolgozott és a pénzt mindennél jobban szerette. Mikor egészsége meggyengült, ezt mondta feleségének:

“Figyelj rám: ha meghalok, az összes pénzemet be kell tenned a koporsómba. A túlvilágra akarom elvinni a pénzem.”

A férfi megígértette a feleségével, hogy így fog tenni. Aztán egy nap a férfi elhunyt.

Elérkezett a temetés ideje.A férfi a koporsóban feküdt, mellette állt felesége talpig feketébe öltözve. Legjobb barátnője is ott volt. Mikor a szertartás véget ért, le akarták csukni a koporsót de ekkor az özvegy felkiáltott:

“Várjanak!”

Egy kis doboz volt nála, amit odavitt a koporsóhoz aztán beletette a koporsóba. Ezután lezárták a koporsót.

A barátnő ekkor megszólalt: “Remélem nem voltál olyan bolond, hogy beletetted az összes pénzt!”

Az özvegy ezt mondta:

“Jó keresztény vagyok, megígértem, azt ígértem meg, hogy az összes pénzt beleteszem a koporsóba.

“Tehát mindent odaadtál neki, beraktad a koporsóba?” – kérdezte a barátnő.

“Persze.” – válaszolta az özvegy. “Kivettem az összes pénzét, betettem a saját számlámra és kiállítottam a nevére egy csekket.”

(Forrás: csodalatos.co)

Szerinted is nagyon tanulságos? Akkor ne felejtsd el megosztani! 

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!

Olvasd el ezt a cikket is –>  A férj nem bírta tovább, és kérdőre vonta a feleségét: "Mondd, hányszor csaltál meg?!"