“Látod ezt? Soha nem éltem át ilyen pillanatot az életem során. Az 5 éves autista kisfiam tegnap találkozott először Tornádóval, egy autisták segítésére kiképzett kutyával. Amerikaiak vagyunk, de Japánban élünk, két éven át tartott megszervezni, hogy Tornádó végre hozzánk kerüljön.

Ez a kép egy olyan anya arcát örökíti meg, aki éppen a gyermekét nézi, akit nem ölelhet meg, nem öltöztethet fel, nem érinthet meg. És ez a gyermek önszántából, szabadon fekszik a kutyán, az első pillanattól kezdve egy kimondhatatlan, erős kötelék jött köztük létre.

Ez egy olyan édesanya arca, aki megszámlálhatatlan alkalommal volt szemtanúja annak, hogy a fia képtelen interakcióba lépni másokkal, és soha nem volt arra képes, hogy bárkivel összebarátkozzon. Soha. Semmiféle kapcsolatot nem tudott kialakítani. A kisfiú hónapokon át ült esténként édesanyja ölében, és sírt, zokogott, mert nincs semmiféle kapcsolata a külvilággal a családján kívül, hiába próbálkozik és hiába tesznek meg mindent a gondozói. És most ez az anyuka azt látja, ahogyan fia a legnagyobb természetességgel pihen a kutyán, csendben, nyugalomban.

Ez a pillanat minden harcot megér, amelyet a fiamért folytattam és folytatok, minden egyes diagnózist, minden új lehetőséget, minden elköltött fillért, minden kitöltött papírt, minden elejtett könnyet, minden egyes lépést, amit előre és hátra tettünk, és minden csodát, amelyet a jövő még tartogathat számunkra.  Valahogy ez a pillanat megnyugtat – Tornádónak köszönhetően -, hogy hogy minden rendben lesz. Anyaként megszámlálhatatlan kihívást és fájdalmas pillanatot kellett a fiammal átélnem, és még többször sírtam. Tegnap viszont, egészen más indok miatt sírtam. Ez egy olyan érzés, amely leírhatatlan.”

(Forrás: latnodkell.com)

Téged is megérintett? Akkor ne felejtsd el megosztani! 

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!