Karády Katalin már életében legendává vált. Sejtelmesen búgó hangja, varázslatos lénye miatt számtalan misztikum övezte. Keveseket engedett közel magához, szerelmi életéről pedig a mai napig szinte semmit sem tudunk. Férfiakhoz és nőkhöz egyaránt vonzódott, ám a negyvenes évek elején megtalálta az igazit. Eljegyezték egymást, már az esküvőt tervezték. A második világháború azonban közbeszólt.

Karády szerelme Újszászy István ezredes a világháború alatt a magyar hírszerzést és kémelhárítást irányítja Horthy vezérkarában. 1944-ben, amikor Horthy Miklós a német szövetségből való kiugrást szervezi, Újszászy szerepe megnő, hisz a kormányzó közvetítői feladatokkal bízza meg.

ujszaszy00

Miközben ezek a titkos találkozások zajlanak, már javában tart románca Karády Katalinnal. A magas rangú kémelhárítási katonatiszt házat vásárol a művésznőnek – Budán, a Művész utca 6. szám alatt -, sőt, később el is jegyzi a filmcsillagot.

Ám 1944 március 19-én a németek lerohanják Magyarországot, Újszászyt pedig a Gestapo mindjárt az elsők között el akarja fogni. Újszászy Karádyval együtt bujkál Budán egy darabig, a Felső Zöldmáli út 29. sz. alatt lévő villában. Ám egy nap letartóztatják őket, igaz, külön-külön; a precíz német dokumentumok szerint: egy időben. A vád “hivatalosan” ellenük: a német birodalom elárulása.

Újszászy sorsa ezután tragikus fordulatot vesz, mert a német hadsereg egy kémcsere folytán átadja őt a szovjet hadvezetésnek. A magyar hírszerzőtisztről annyit tudni lehet még, hogy talán Moszkvába kerül. Mondják, hogy idővel még a KGB tanácsadója is lesz: magyar ügyekben. Mások meg azt állítják, hogy látták, amint egy nap hazaérkezik valamilyen szovjet küldöttséggel az ötvenes évek legelején, és tudni vélik, hogy az ÁVH-n dolgozik mint Péter Gábor egyik tanácsadója. Aztán eltűnik ez elől az érdeklődő szemek elől is. Valószínűleg agyonlövik, hogy itthon-e vagy Moszkvában, örök rejtély marad.

Olvasd el ezt a cikket is –>  Soha nem gondoltam volna, hogy látok ilyet, ma megesett!!

ujszaszy

Karády karrierje a második világháború után megtörik, az 50-es évek elején nem engedik fellépni, sem színházban, sem filmen nem szerepelhet, vidéki lebujokban kényszerül énekelni, ahol nem ritkán sörösüvegekkel dobálja a részeg közönség.

Noha Karády a második világháború alatt zsidókat mentett és kifejezetten németellenes magatartást tanúsított, az 1945 utáni kommunista rendszernek mégsincs szüksége rá, hisz egy olyan korszak, a Horthy rendszer szimbólumává vált filmjei által, ami Rákosiék szemében nemkívánatos volt.

karady01

Karády – karrierje ellehetetlenülése miatt – emigrálni kényszerül. Komornájával előbb Dél-Amerikában, majd az Egyesült Államokban telepednek le, New Yorkban kalapszalont nyitnak, amit sikeresen vezetnek, amerikai filmsztárok is vásárolnak náluk.

Karády elzárkózik a nyilvánosságtól, egy alkalommal a 70-es években azonban Sándor Pál filmrendezőnek mégis interjút ad. Szerelméről, Újszászy Istvánról így beszél a kamerák előtt:

Nagyon szerettük egymást és úgy volt, hogy a háború után összeházasodunk. Nem tudtuk, hogy miért, de elvitték Oroszországba. Sokáig nem hallottunk hírt róla. Aztán a rendőrség megjelent a Lepke utca 26.-ban, a házamban, és rendőri felügyelet alá tettek, hogy én rejtegetem a vőlegényemet” – meséli Karády Katalin. A rendőri felügyeletet rövidesen sokkal durvább intézkedések váltják fel.

Saját letartóztatására így emlékszik:

1944. április 18-án tartóztatott le a Gestapo. …Bebörtönöztek, először a Zrínyi utcában, majd a Pestvidékiben, és naponta vittek vallatni föl a Sváb-hegyre, kihallgatásra: kikkel vagyok összeköttetésben? Miért veszem pártfogásomba az üldözötteket, a másvallásúakat? A félelem volt a legrosszabb: Mit akarnak tőlem? Mi a bűnöm? Miért hoztak ide? Nem mintha nem tudtam volna, mi minden számított akkoriban bűnnek, hiszen ártatlanokat mentettem, akiknek az elhurcolása éppolyan kegyetlenség volt, mint az én letartóztatásom.”
“… emlékszem, hogyne emlékeznék: 1944. április 24-én, amikor megszólaltak a szirénák, és már hullottak is a bombák, a Gestapo hivatalnokai és őrei mind az óvóhelyen kerestek menedéket, mi a cellákban maradtunk, és én valóban énekeltem fogolytársaimnak.”
“… Vallattak. Ütöttek, vertek naponta, agyba-főbe. A fogaimat kiverték. Hajamat tépték. Hadd ne részletezzem, hogy mi mindent csináltak, hiszen ilyesmire ennyi év távlatából sem emlékszik vissza az ember szívesen. De én ebben sem voltam kivétel, hiszen mindenkivel ezt tették. …hiába vallattak, nekem nem volt mit bevallanom, nem volt mit elárulnom, mert nem tettem mást, mint amit eddig is “bevallottam”, segítettem néhány embernek… Nem volt énnálam semmiféle adó-vevő. Nem tudom ma sem, mi az a leadó. Újszászy ezredes a vőlegényem volt négy éven át, a németek bejövetele után ő is bujkált, hogy el ne vigyék.”

Karády a háború végén még úgy gondolja: összeszedi magát, és amikor Újszászy visszajön, együtt újrakezdik az életet. Ám, miután értesül Úszászy haláláról, teljesen összeroppan. Erről így vall:

Olvasd el ezt a cikket is –>  Tömegek ültek a lelátón, hogy végre láthassák! Egyszer csak feltört valami a víz felszínére, és mindenkit szavak nélkül hagyott!

“Egy barátom érkezett Moszkvából és azt mondta, hogy meghalt. Ekkor nagyon rosszul lettem, kaptam egy idegösszeroppanást, és kilenc hónapig feküdtem ágyban”.

Karády és Újszászy szerelme nem teljesedhetett be, ráadásul a filmcsillagnak Magyarországról is mennie kellett. A 70-es 80-as években többször hívták haza Magyarországra, ám ő nem tudta elfeledni, hogy bántak vele annak idején. Csak egy kalapot küldött maga helyett.

karady02

New Yorkban halt meg 80 évesen, 1990. február 7-én.

Érdekesnek találtad? Akkor oszd meg másokkal is!

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!