Azok az idősek, akikről családjuk tud gondoskodni, igen szerencsések. Persze van olyan idősek otthona, ahol kiemelt figyelmet fordítanak azokra, aki már nem képesek magukról gondoskodni – az esetek túlnyomó többségében azonban inkább anyagi visszaélésekről és az otthon falai között történt bántalmazásokról kapunk hírt.

A 89 éves George Karam Alzheimer-kórban szenved, állapota annyira súlyos, hogy képtelen magát ellátni, családja egy jó hírű otthont választott számára – legalább is ezt hitték, egészen addig, amíg George testén fel nem fedezték az első zúzódásokat.

Amikor Daniel Nassarallah, a férfi unokája felelősségre vonta a személyzetet nagyapja testén található zúzódások miatt, azt a választ kapta hogy a férfi leesett az ágyról. Daniel hitt nekik, egészen addig amíg saját szemével nem látta a felvételt…

A videón a 44 éves Jie Xiao látható amint nagyapjáról, George-ról “gondoskodik”. A férfi 11 ütést volt képes megszámolni, eddig bírta a megrázó felvételt, majd azonnal tárcsázta a rendőrséget. Jie-t letartóztatták, George-ot pedig kórházba szállították – szerencsére súlyosabb sérülés nélkül sikerült megúsznia az esetet.

Az intézmény igazgatója elnézést kért a családtól, majd biztosította őket, hogy hasonló eset nem történhet meg még egyszer az intézmény falain belül.

Te mit gondolsz az esetről? 

KLIKKELJ A TETSZIK GOMBRA ÉS TARTOZZ KÖZÉNK A FACEBOOKON IS!

Olvasd el ezt a cikket is –>  Te felismernéd a bántalmazás jeleit? Vagy elsiklanál fölötte, mint annyian? Tanulságos videó!