Nyár elején a nagybátyám padlását pakoltuk ki, mert a ház eladásra került. A gerendák között porcelán szigetelők sorakoztak, alattuk a sodrott vezeték, amit még a háború előtt húztak be. Találtunk egy bakelitet is, akkora súlya volt, mint egy jó kávésbögrének, és kattanáskor olyan hangot adott, amit ma egyetlen műanyag kapcsoló sem tud. Fél délutánt eltöltöttünk azzal, hogy egyesével megnéztük, mi hova vezet, és közben végig azon járt az eszem, hány ember élete telt el ezek alatt a vezetékek alatt.
A legérdekesebb az volt, hogy a rendszer egy része még mindig működött. Nem szépen, nem biztonságosan, de működött. A nagybátyám mesélte, hogy az öreg mester, aki annak idején bekötötte a házat, mindig ugyanazt hajtogatta a család előtt: „a villany nem attól jó, hogy világít, hanem attól, hogy nem kell rá gondolni.”
Ezt a mondatot azóta is forgatom a fejemben. Sokáig azt hittem, hogy csak egy szakember szófordulata, semmi több. Aztán rájöttem, hogy pontosan leírja a különbséget egy rendesen megcsinált és egy összetákolt villamos rendszer között. Az egyikre soha nem gondolsz. A másikra hetente gondolsz, amikor pislog a lámpa, meleg a kapcsoló, vagy amikor minden nyáron ugyanabban a helyiségben csap le a biztosíték.
Idén nyáron egy ismerősöm miatt került elő megint ez a mondás, méghozzá egy nagyon mai helyzetben.
Az ismerősöm évek óta visz egy kis asztalosműhelyt a város szélén, és tavasszal azzal hívott fel, hogy megtalálta a megoldást a régi bajára: a Smart Electric Hungary csapatával fogja rendbe tenni a műhely világítását. A baj maga évek óta ismerős volt. Ő maga is szakember, csak éppen nem villamos vonalon, ezért megkérdezett egy kivitelezőt, mit lépjen, és így jutott el ehhez a céghez, akik épületvillamossággal foglalkoznak cégeknek és intézményeknek.
Az első lépés egy helyszíni felmérés volt, ami náluk ingyenes. Végigmentek a műhelyen, megnézték, hol mennyi fény esik a munkapadra, és milyen a fényszín a gépek fölött. Kiderült, hogy a gépi munkához az 500 lux körüli szint az irányadó, a raktárrészben viszont bőven elég a 100-200 lux közötti tartomány. A régi rendszer tehát egyszerre volt kevés az egyik helyen és pazarló a másikon. A világítás korszerűsítés tervezésekor pontosan ezt a két igényt választották szét, nem pedig egyforma lámpákat aggattak fel mindenhova.
Amit az ismerősöm a leginkább furcsállt, hogy nem lámpát akartak neki azonnal eladni. Előbb megtérülési számítást tettek elé, és elmagyarázták, hogy a mai LED lámpatestek élettartama nagyjából 50 000 óra körül van, de ez nem azt jelenti, hogy addig változatlan a fényük. Az eredeti fényerő 70 százalékára eshetnek vissza, és a driver is öregszik, jellemzően 50-70 ezer óra között. Ez a fajta beszéd sokkal inkább hasonlított egy műszaki tanácsadásra, mint egy értékesítésre. Egy világítás korszerűsítés ugyanis nem ott dől el, hogy hány wattos lámpát vesz az ember, hanem ott, hogy tudja-e előre, mi lesz azzal a fénnyel öt vagy nyolc év múlva.
Utánanéztem én is a cégnek, mert kíváncsi lettem, mit írnak róluk mások. Az egyik Google-vélemény szerzője többek között leírja, hogy nagyon alaposak a világítás korszerűsítés náluk maximálisan olajozottan zajlik, és mindent készségesen el is magyaráznak. Ez a mondat nekem nagyon sokat elárult arról, hogyan gondolkodnak egy munkaterületen.
A műhelyben azóta lezajlott a csere, és az ismerősöm elmondása szerint a legfurcsább az, hogy nincs miről beszélni. Nem villog semmi, nem kell létrával mászkálni, nem kell délután a szemét dörzsölni. Ha valakit érdekel a részletes folyamat, a világítás korszerűsítés menete és a fényterv logikája a Smart Electric Hungary oldalán lépésről lépésre végig van vezetve.
A mai napig eszembe szokott jutni az öreg mester mondása, meg az, hogy a legjobb történetek pont azok, amelyeknek soha nem lesz folytatásuk, mert időben megcsinálta valaki rendesen. Az asztalosműhelyről sem lesz több sztorim, mióta a Smart Electric Hungary hozzányúlt, és ezt most már bóknak veszem.