Az embereket szinte ösztönösen foglalkoztatják a történetek. Olyan dolgok, amik nem velünk történtek meg, de mégis el tudjuk képzelni. Hihetetlen ez a képesség és talán ez különböztet meg minket a legjobban az állatoktól. Hiszen ez is valamennyire az empátiához van kötve. Ahhoz, hogy el tudunk vonatkoztatni magunktól. Én is imádok történeteket írni. Sokszor felteszem a kérdést, hogy minek írom ezt és egyszerűen nem kapok mást választ, minthogy kapcsolódni akarok.

Az önkifejezésnek ez a formája egyébként valóban nagyon fel tudja szabadítani az embert. Nehéz megismernünk rendesen egy másik lelket, de az íráson és a különböző történeteken keresztül megtudhatunk róla olyan dolgokat, amiket talán még magának sem mer bevallani. Ez szerintem egy hihetetlen érdekes folyamat, amiben rengeteg potenciál rejlik. Remélem, hogy egész életemben érdekes történeteket írhatok.

Egy kicsit hétköznapibbnak mondható történet esett meg velem az előző héten. Komoly dugulás keletkezett a lefolyómban és a víz elöntötte a konyhát. Teljes apokaliptikus állapotok voltak és pánikba estem, egészen addig, amíg a neten rá nem találtam a Vizszereles.net nevű oldalra. A vízszerelés kulcsszóra az elsők között adja ki az oldalt, ami már rögtön jó előjel, de minden egyes kis lépés, amit a telefonszámuk beírásáig megteszünk, csupa hasonló pozitív élménnyel fog járni.

Az oldal designja például kifejezetten tetszett. Egyáltalán nem volt eltúlozva a díszítés, mégis minimalista és igényes tudott maradni. A színek megnyugtattak és jól illett ahhoz a szolgáltatáshoz, amit ígérnek számunkra. A kinézet azonban semmi ahhoz képest, amilyen kényelmesen ki van alakítva az oldal maga. Nem kell menükben kotornunk ahhoz, hogy megtaláljuk a számunkra releváns információkat. Elég csak simán lefelé tekernünk a kezdőlapon és minden fontos dolgot megtudhatunk a Vizszereles.net oldaláról.

Elkezdtem böngészni ezt a tájékoztatót. Elsőre kicsit tartottam attól, hogy számomra ez a téma idegen és nem fogom pontosan érteni azt, amiről írnak. A szöveg nyelvezete azonban egyszerre volt szakmai, mégis érthető. Azt éreztem, hogy a Vizszereles.net számára az a legfontosabb, hogy pontosan tájékoztasson a lehetőségeimről. Illetve arról, hogy mit tudnak nyújtani nekem, a pénzemért cserébe.

Ez az őszinteség rengeteg pontban megmutatkozott. Az egyik bekezdésben például arról lehet olvasni, hogy ők nem 10 perc alatt végzik el a munkát. Sok embernek ez lenne az ideális, a Vizszereles.net oldalán azonban úgy tartják, hogy sokkal fontosabb a pontos, mint a gyors munka, hiszen az előbbi, hosszú távú megoldást tud kínálni az ügyfél számára. Tetszett ez az egyenes kiállás, de az még jobban, hogy ettől függetlenül a kiszállást nagyon gyorsan el tudják végezni. Akár egy órán belül is megérkezhetnek a szerelők az adott problémához. Nem kell ecsetelnem, hogy ez miért volt fontos számomra.

Ennyi egyébként elég is volt ahhoz, hogy meggyőzzenek a szolgáltatásuk minőségével kapcsolatban. Készen voltam arra, hogy felhívjam őket. Az elérhetőséget amúgy nem kellett nagyítóval keresnem, elég volt egyszerűen csak feltekernem az oldal tetejére. A számot megcsörgetve, pár másodperc alatt reagáltak, amit nem szoktam meg ilyen online szolgáltatókkal kapcsolatban. Az ügyintéző kedves volt és türelmesen meghallgatta az problémám minden részletét. Ekkor már nagyon nyugodt voltam. Mikor pedig a szerelők valóban kiérkeztek az előbb említett időn belül, az örömöm teljes lett. Estére már megoldódott minden dugulással kapcsolatos problémánk és azóta is őket hívom, ha baj van.