Mindig várakozom, hogy a barátnőim milyen érdekes történetekkel állnak elő, az életük most nagyon pörög, így ténylegesen mindig történik velük valami, ami számomra nagyon megfogó és elgondolkodtató. De ha nem tudunk összefutni, akkor írásban is megosztjuk egymással azt ami éppen velük történik, érdekes és talán nagyon furcsa sztorikkal szoktunk előrukkolni egymásnak. De ez nem is olyan baj, hiszen feldobjuk a mindennapjainkat azzal, hogy valami új fajtát tapasztalunk meg.

Amikor a barátnőm elmondta, hogy leánybúcsú szervezésében van, mert megkérték, hogy ő legyen az egyik barátnője leánybúcsújának megszervezője, egyet tudott, hogy lesznek egyedi pólók. Ebben az egyben biztos volt, és ezt sehogyan sem eresztette és nagyon jól is tette, amint az a végén kiderült. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen jó, hogy volt egy ilyen gondolata, de ki tudja majd megvalósítani az egyedi ötleteit. Erre igencsak rá kezdett feszülni, de amint megtalálta azt a csodálatos céget, ahonnan végül meg is rendelte az egyen, és egyedi pólókat, máris másképpen látta a világot.

Az interneten szinte mindent meg lehet találni, így indult neki, és így is ért véget a keresése. Egy olyan nagyszerű póló nyomtató cégre bukkant, akik egyedi póló rendeléssel is foglalkoznak. A honlapjuk nagyon megnyerő volt, ezért is ragadta meg a barátnőmet a cég. Ennyire profi céggel régen találkozott, hiszen ténylegesen minden hasznos információ fel van a honlapon tüntetve, ami végett az érdeklődő el tudja dönteni, hogy ettől a cégtől rendeli meg a pólókat. Ahogyan a barátnőm is végig nézte az oldalt, látta, hogy van előre megkomponált része a termékkínálatának a cég honlapján. Ahol férfi és nő részre osztva külön elkülönítve, hogy milyen alkalomra keresnek az érdeklődők pólókat, szóval minden egy helyen volt. Jó, az ár érték arányon túllendülve, hiszen az sem mindegy egy leánybúcsú megszervezésénél, hanem az, hogy ő ténylegesen különleges pólót szeretett volna. De a cég ezt a kívánságát is teljesíteni tudja, hiszen egyedi póló rendelés tekintetében is nagyon profik. Szuper, előre megtervezett leánybúcsús termékeik vannak, de ténylegesen a barátnőm különleges pólókkal szeretett volna készülni, ami rájuk jellemző csak, ebben ez a csodálatos cég, maximálisan a segítségére volt és társa volt abban, hogy ez a nap ténylegesen, csak a menyasszonyról és a koszorúslányokról szóljon, már a pólóktól is.

A barátnőm felkereste őket, hogy egyedi póló rendelés tekintetében erre és erre gondolt, nevek vicces feliratok és fényképeket is tervezett a pólóra. Egy szakmabeli kérdést kellett tisztázni, hogy transzfer vagy szitanyomott legyenek a pólón a feliratok. Természetesen a barátnőm teljesen fogalomtalan volt, így a remek cégre hagyatkozott, amelyet ők ajánlottak, még szerencse, hogy mind a két technikával dolgoznak, így ténylegesen volt választási lehetőség. A szitanyomottnál döntöttek végül, ezt ajánlották számára, és ő teljes mértékben a cég szakértelmére hagyatkozott. Korrekt cég, akik nem csak jó minőségű nyomatokat készítenek, hanem választható színű nagyszerű minőségű pólókra készítik a feliratokat. Tehát annyira időt és energiát spórolnak a vásárlóik számára, hogy még a pólók beszerzésével sem kell törődniük, azt is biztosítják az árban. Ennél jobb céget nem is találhatott volna a barátnőm, azóta is nagyon büszke magára, és a cégre, hogy milyen nagyszerű termékeket forgalmaz.