Ebben a cikkben azt szeretnénk bemutatni, hogy miért érdemes beruházni a megújuló energia egyik legkézenfekvőbb, otthoni megoldásába.

Használjunk mi is napelem rendszert az áram előállítására!

De ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis tudni kell, hogy ilyen rendszert nem minden épületre lehet tenni, főleg egy nagyobb teljesítményű, 12 kw napelem rendszert egyáltalán nem biztos, hogy be tudunk építeni. Azonban semmi gond, vannak olyan cégek, például a napelemrendszer.info, mely ingyenesen biztosít egy előzetes felmérést, mely során megállapítják, hogy alkalmas-e az épületünk és a tetőnk erre a feladatra. A következő szempontok számítanak:

– az épület tájolása (a dél-keleti és dél-nyugati az ideális)

– a tető dőlésszögének mértéke

– környező árnyékoló tereptárgyak, épületek

– a tető teherbírása.

Továbbá nyilván az is számít, mekkora rendszert igényel a háztartásunk, vagy mekkorát tervezünk beüzemeltetni.
Ezekután, ha az ingatlanunkat a célra megfelelőnek találták, szerződést köthetünk, és elkezdődhet a telepítési munka.

De miért is akarjunk napelemet? Elsőre kifejezetten drágának tűnhet, egy 12 kw napelem rendszer ára például bruttó 3.873.000 forintnál kezdődik. Bár nem muszáj ekkora rendszert választani, egy 4 kw napelem esetében például már csak bruttó 1.555.000 forint a belépő árkategória. Mégis azonban, ha megengedhetjük magunknak, igenis érdemes belevágni a folyamatba.
Több előnye is van:

– saját magunk termeljünk meg a saját áramunkat, így saját magunk tudjuk ellátni a háztartásunkat

– nem függünk a szolgáltatótól, vagy csak kis mértékben

– az eddigiek miatt sokkal olcsóbban jövünk ki, a villanyszámla gyakorlatilag megszűnik, a rezsi mértéke súlyosan csökken

– ha a számunkra szükségesnél többet termelünk meg, visszatápláló rendszer segítségével felvásárolja tőlünk az áramszolgáltató

– ha mégsem elegendő olykor-olykor a napenergia által termelt áram, ugyanezen rendszeren keresztül továbbra is igényelhetünk a szolgáltatótól is áramot

– környezetbarát – sem levegőt szennyező anyag nem kerül általa kibocsátásra, sem olyan anyagot nem használ fel, melyet nagy erőkkel ki kell termelni és utánpótlása kérdéses, tehát megújuló energiaforrás

Ezek után nem is kérdéses, mennyire éri meg a beruházás, inkább már csak az, mekkora teljesítményű rendszerre van szükségünk (és persze, hogy alkalmas-e az ingatlanunk). Ha a 12 kw napelem rendszer ár elriasztott minket, akkor azt is érdemes még tudnunk, hogy sok hitel és támogatás is igénybe vehető napelem rendszer vásárlásakor.

A további információkért és végleges döntés esetén kivitelezés okán ajánljuk a napelemrendszer.info weboldalát, ahol a 12 kw napelem rendszer ár kapcsán is még többet tudhatunk meg. (És persze a többi különböző teljesítményű rendszerekről is tovább tájékozódhatunk.)